Microsoft Technet Conference magyar módra. A célcsoport adott hát, én lennék az, nagy lélegzetet vesz az ember és belevág... Felöltöttem kedvenc konferenciaöltözékem, melynek részei: világoskék póló, alul rojtosodó farmer, khakiszínű dzseki. Öltözékem szolid eleganciát tükrözött, mellyel jobb helyekről azért kidobják az embert, de itt nem ütöttem el a tömegtől.
A Lurdy házat könnyedén megtaláltam, ki volt írva hogy XLurdy és az Interneten található kép alapján azonosítottam is az épületet. Az épület nem az anabaptizmus áldozata, tehát neve elé az X nem az Xbox megjelenésével egyidőben került.
A konferencia színhelye a multiplex mozi egyik terme volt. A helyszín bejáratánál fehér lepedőn fekete Microsoft felirat. Öt számítógépes emberke regisztrálta a beérkezőket. A regisztrációt az asztal mellett álló szőke, karcsú hostess hölgy tette izgalmasabbá. Miután regisztrálttá váltam, kaptam egy Microsoft tatyót és egy tollat.
A regisztrációs pulttól két lépésre volt található a büféasztal. A törzsközönség figyelmét megosztotta a büfénél felszolgált italok fogyasztása és a hostesslány szkennelése. A konferencia minden résztvevője kinézetre rendszergazdát formázott, így a nőkre vetett sóvár pillantások nem keltettek feltűnést. Az italokat szerváló személyzet között is talált az ember szemrevaló teremtéseket, azonban az ő dekoltázsuk nem volt olyan mély.
A kötelező italmennyiség elfogyasztása után úgy döntöttem, elfoglalom méltó ülőhelyem a konferencia résztvevői számára lefoglalt moziteremben. A moziterembe vezető úton rögtönzött szakmai könyv árusításon vágott át az ember. Az első asztalnál ülő hölgy is rendkívül dekoratív volt – nem is nézett senkire – talán tudja, nem a rendszergazdáknál van a pénz. A könyveket aranyárban mérik, meg hát az igazi rendszergazda nem vesz könyvet, vagy letölti internetről, vagy egy rendszerösszeomlás után megtanulja. A kezdés előtt még gyorsan azt is átfutottam, mit is tartalmaz a Microtatyó. Egy Computer Panoráma különkiadás, Microsoft jegyzettömb, TechNet CD és egy Linux-ot gyalázó, Microsoft-ot istenítő brosúrát.
A brosúra az angol nyelvű eredetinek a kivonatát tartalmazza (www.microsoft.com/getthefacts) magyarra fordítva. Magára valamit is adó rendszergazda azért tud legalább angolul szakszöveget olvasni, de a Microsoftnál nem bízták a véletlenre a dolgot.
Hamarosan Schäffer András köszöntötte szakállas nyájassággal a résztvevőket. Az MS előadó munkatársak lazaságot és nyitottságot sugárzó Bill Gates egyenruhában voltak. Mivel Gates a lazának szánt előadásait halványkék ingben, nyitott inggallérral, nyakkendő nélkül tartja, ezért minden MS munkatárs ebben leledzett.
Schäffer első előadása „Barátunk a VirtualPC” volt. Kicsit panaszkodott előadás előtt, hogy a kollegái „rálőcsöltek” egy csomó előadást, de azért ő persze ennek a kérésnek „nagyon szívesen” eleget tesz. Gondolom a dolgot poénnak szánta és iróniának, mindenesetre kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy végülis én, mint résztvevő ilyen kényelmetlenséget okozok ennek a jámbor, Microsoft igáját nyögő szakállas embernek.
Az előadás érdekessége témájában rejlett. A VirtualPC egy MS által megvásárolt termék átgyúrt verziója. Az eredeti termék szinte az összes MS operációs rendszer és sok Linux disztribúció emulációját tudta. Az átformált, MS gépezeten átgyöngyöző termék agymosáson vett részt, ezért a Linux emulációt teljesen elfelejtette. Biztosan optimalizáltak is rajta, mivel lényegesen lassabb lett. Bár az előadásban említettek gyorsítási tippeket, mindenképpen gyanús volt számomra, hogy a termék, mely 1700Mhz-en, 512Mb-al kísértetiesen hasonlít egy mozgássérült csiga sebességére, az előadó gépén gyors és virgonc. Később észrevettem, hogy a gép 3GHz-es 2Gb RAM-mal felszerelt monstre volt. Ja így más...
„Microsoft SQL Server 2000 Desktop Engine” hangzatos címet viselte a következő előadás. A szakállas előadó megkérdezte, hogy kinek a gépén található MSDE. Miután túl kevesen tették fel a kezüket, meggyanúsította a többieket azzal, hogy azt sem tudják mi van a gépükön, mivel az Age of Empires is felrak ilyen komponenst. A hallgatóság enyhe döbbenettel vette tudomásul, hogy lemarházták őket, de hamar túljutottak rajta. Az előadást ezután egyébként Molnár Attila követte el, akinek halk hangja megnyugtatóan hatott ugyan, de nem volt átütő erejű. Hangos derültséget okozott, hogy nem tudott belépni a saját gépébe, mivel elfelejtette a jelszavát. Természetesen ezt kikerülve sikerült domain-es bejelentkezéssel mégis belépni, de a másik profilban tárolt bemutatója elúszott, így demo nélkül maradtunk.
A kínos helyzetet Schäffer oldotta meg azzal a felvetéssel, hogy hagyja a francba az egészet. Persze az eufemizált változat hangzott el, vagyis hogy majd visszatérünk rá, ha lesz rá idő – persze nem volt soha.
Molnár után újra Schäferhez került a labda „NTFRS és társai avagy Mitől köhög az AD?” és a „Hasznos holmik” Az előadáson előadta az AD replikáció varázslatot. Vagyis egy adott könyvtár hirtelen egy másik DC-n is megjelent. Néhány apróbb felhasználói programot is bemutatott, melyeket legjobban szeret és az MS jól eldugta őket az adminok elől.
Az előadás végét már mindenki várta a kávészünet miatt. A hostess lányok az előadás vége felé beszivárogtak és testükkel állták el az egyik kijáratot. Természetesen amint besétáltak a terembe, a férfiarcok illő komolysággal és rettentő szaktudásról tanúbizonyságot tevő figyelemmel kísérték az előadás fennmaradó részét. Egyesek még a szemtengelyferdülést is bevállalták, csak hogy az előadást és az ajtónállókat is szemmel tarthassák. A fennmaradó két kijáraton ömlött ki az éhes nép. Jó magyar szokás szerint azonnal a péksüteményes tálra vetették magukat és tornyokat emelve a tányéron versenyt ettek a többiekkel – félszemmel mindig azt nézve, maradt e még a tálcán fogyasztható finomság.
Olyan voltam mint Forrest Gump-ban az elnöki fogadáson a főszereplő: „éhes nem voltam, de szomjas igen, ezért mivel az üdítő ingyen volt, ittam” Sajnos Gates nem volt jelen, ezért mehettem folyó ügyeimet intézni. A folyó ügyeknél a konferencia demográfiai eloszlásának megfelelően kis Kínát találtam. Hosszú várakozás után az ügyek rendezése megnyugtatóan zárult.
A sütiszünet után egy picit idősebbnek tűnő úriember, Fischer Péter következett. Rendkívül élvezetesen tálalta azt a témát, melynek fedőneve „Corporate Error Reporting 2.0”. A témaválasztás szerint a mindenki által fölöslegesnek tartott „Küldjük el a Microsoftnak a hibát” dialógusablakot saját hálózaton összegyűjthetjük, majd statisztikát készítve belőle, láthatjuk, hogy mi okoz a legtöbb felhasználónak problémát. Arra a titokra is fény derült, mit is kezd a Microsoft az ilyen beküldött hibákkal. Statisztikát készítenek belőle és a legtöbbször előforduló hibákkal kezdenek foglalkozni. Persze ilyen szoftverhez csak az juthat hozzá, akinek van SA licensze. Ilyen nem nagyon volt senkinek a teremben, de akiknek volt, előadás után kötelességének érezte, hogy személyesen menjen oda az előadóhoz és a témához hozzáfűzze mondandóját.
Szegény embernek volt még egy „Terminal Server 1.” című előadása is, mely a rendkívül bonyolult és rendkívül unalmas MS licenszeléssel foglalkozott. Nem irigyeltem az előadót, de azért mindent megtett azért, hogy az ebéd előtti utolsó előadáson mindenki ébren maradjon. Én nyitott szemmel aludtam, néha horkantottam. Mások szemük masszírozásával próbáltak ébren maradni. A legmegdöbbentőbb az a része volt az előadásnak, mely szerint egy kliens gép második csatlakozása esetén a Terminal Server véletlenszerűen!!! kioszt egy 52 és 87 közötti számot a kliensnek, mely annyi napig enged csatlakozást, amekkora számot kapott. Mindig sejtettem, hogy az MS programozói vicces fiúk, de hogy ennyire...
A hostessek testükkel újra elállták az egyik kijáratot. A tömeg ezért nem ment át rajtuk, de a pocakot azért mindenki behúzta, amikor elment előttük. Vérszag nem volt, de azért gyűltek az éji vadak a szendvicses tálak körül, melynek nemes egyszerűséggel nekiesett a tisztelt publikum. Mivel csak szendvicset és a szendvics után aprósüteményt lehetett enni, ezért talán egy embertől hallottam félfüllel, hogy hiányolja a melegételt, de aztán már nem beszélt, mert tele lett a szája szendviccsel. A feltűnően testes üzemeltetőkön kívül mindenki két pofazacskóra tömte az ételt. A testesebbek azonban keserű, önfeláldozó arckifejezéssel járkáltak a tálcák körül, ezzel is mutatva, hogy Ők nem esznek, de hát mégis így néznek ki...
A kötelezően elfogyasztott koffeinbeöntés és hostessmustra után kis Kínába vezetett a többség útja. Ekkora a forgatagból előtűnt egy-két ígéretes külsejű üzemeltető kollegina is, akikkel természetesen nem állt szóba egyetlen rendszergazda sem, hiszen minden rendszergazda szégyenlős ha nőkről van szó és nincs közte és a nő között IRC kapcsolat.
Az ebéd után Tóth Sándor beszélt egy témáról, melynek címe „Exchange 2003” volt, de elsősorban az Exchange biztonság területét körbejárva nem sok szót ejtett a 2003-ról. Az előadás egész időtartama alatt szemeivel hunyorgott, mintha bántaná a sok fény. Egy gépe mellől elráncigált adminisztrátor benyomását keltette, pislogott, mint egy vakond, miután az ásó kifordította a földből.
Sárosi György tartotta az utolsó előadást „RPC over HTTP” címmel, melyben arra a lehetőségre készülünk fel, amikor egy felhasználó betér egy szállodába, ahol csak http/https protokollokat engedélyeznek. Bár minden magára valamit is adó szálloda engedi azért a VPN kapcsolatot is, mindenesetre megismerkedtünk ezzel a lehetőséggel is és annak minden hátrányával.
A konferencia fináléjaként egereket, billentyűzeteket és egyéb apróságokat sorsoltak ki. A nyertesek döntő többsége a végét már nem várta meg, ezért egy-egy tárgyat ötször, hatszor is kisorsoltak.
Az egész előadássorozatot végigkísérte az MS részéről egyfajta önirónia. Ahol lehetett, megemlítették a Linuxot, sőt, Schäfer még legjobb barátján, a VirtualPC-n egy Knoppix-ot is indított. Persze az, hogy egyáltalán elindult, elsősorban Klaus Knopper érdeme.
Néha egészen érdekes nézőpontú dolgokat említettek Linux-kszal kapcsolatban, melynek hallatán egy hardcore linux-os valószínűleg sikoltozva kirohant volna a teremből.
A konferencián végülis lehetett ingyen enni-inni, az előadások többsége érdekes volt és egy pici öröme lehetett a rendszergazdiknak is, hiszen legalább az MS kicsit emberszámba vette őket. Jövőre is megyünk – ha beengednek.
